Igaz történetek, avagy Higgyünk-e a Mikulásban?
Alkér Orsolya

A felvilágosult szülők szóhoz sem jutottak a megdöbbenéstől...

Nem értették meg, hogy fiuk még abban az életkorban van, amikor a gyerekek még nem boldogulnak az élettel a mágikus jelenségekbe vetett hit nélkül. Ez volt az oka, hogy nem tudta elfogadni az ésszerű magyarázatot, hanem úgy érezte, hogy borzasztó igazságtalanság történt vele, mert őt a többi gyermekkel ellentétben nem az "igazi" mágikus lény látogatja meg.

Hiába bizonygatták a szülei, hogy a többihez sem az "igazi" Mikulás megy, nem tudták megingatni a kisfiú meggyőződését, hogy a Mikulás egyedül őhozzá nem hajlandó ellátogatni.

Amikor a szülők azt mondták, hogy az a Mikulás, aki a többi gyereket látogatta, ugyanolyan, mint az ő János bácsikája, a gyerek igen logikusan azt válaszolta: "János bácsi nem látogathat meg minden gyereket!"

Ez a válasz arról árulkodik, hogy a kisfiú igen értelmes volt és korához képest nagyon logikusan gondolkodott. Ugyanakkor elárulja azt is, hogy a kisfiú mindenáron ragaszkodott a Mikulásba vetett hitéhez, nem "számított" mit mondanak neki a szülei, sem az, hogy elárulták neki: a "Mikulás" nem más, mint a saját nagybátyja, aki piros kabátba öltözött.

Amikor megmondták neki, hogy a többi gyereket is a nagybátyjuk vagy a család valamelyik barátja látogatja meg Mikulás gyanánt, még akkor is csökönyösen ismételgette, hogy "de azért vannak gyerekek, akikhez az igazi Mikulás megy el".

Egy másik hasonló esetben, amikor az anya elmagyarázta a fiának, hogy a Mikulás nem létezik, az egész csak egy szép történet, amit a felnõttek a gyerekeknek mesélnek, az egyik éjszaka felriadt, és azt kérdezte: „Ugye van Mikulás?” Ez a tény, arra mutat, hogy a kisfiú sehogy sem tudta elfogadni anyjának ésszerû magyarázatát. Azt is megkérdezte, hogy „Na és mi van akkor, ha ég a tûz a kandallóban, amikor a Mikulás be akar jönni a kéményen?”. Ekkor az anya már végképp nem tudta mire gondol a fia, mert az otthonukban nem is volt kandalló.

De vajon miért jelentene egy varázshatalommal bíró szellemnek akadályt valamilyen fizikai tárgy?

Amint elhisszük, hogy a valóság a mesebeli lényeknek is korlátokat szabhat, többé nem hiszünk bennük. Ha egy gyermek hisz a Mikulásban, azt is elhiszi, hogy az a kéményen át jön be a házba, ha azon nincs is kémény. Ezt a fajta logikát nehezen érthetjük, ha saját racionális fogalmainkkal közeledünk hozzá, ám a gyerekek számára nagyon is érthetõ. És az volt számunkra is, amikor gyerekek voltunk, bár talán már elfelejtettük, mert felnõttként szeretnénk magunkat racionálisabbnak látni, mint amilyenek valójában vagyunk.

Elgondolni is nehéz, hogyan várhatnánk egy öt éves gyerektõl, hogy higgyen az „adakozás szellemében”, de ne higgyen a Mikulásban, holott a Mikulás egy sokkal megfoghatóbb lény, és sokkal könnyebb elképzelni.

A racionális érvek nem pótolhatják azt az érzelmi biztonságot, amit a mágikus alakokba vetett hit jelent a gyermekeknek.

De hogyan is szól a történet?

A történet úgy szól, hogy a Mikulás az Északi-sarkon egész évben azon fáradozik, hogy ajándékokat készítsen a gyermekeknek. Egyfajta jóságos lény, aki nem kíván semmit viszonzásul; ezért érkezik hozzánk az éjszaka közepén, ezért marad láthatatlan, még akkor is, ha képzeletünkben élénken és részletesen él az alakja. Mi is éppolyan jól tudjuk, mint gyermekeink, mennyire más az, ha egy jóságos lénytõl kapunk ajándékokat, aki erõfeszítéseiért semmiféle viszonzást nem kíván, mint az, ha a barátainktól és rokonainktól, akik legjobb esetben hálát várnak el ezért.

Még a legkiábrándítóbb tapasztalatok sem rendíthetik meg a gyermeknek azt a vágyát vagy szükségletét, hogy higgyen a Mikulásban, mindaddig, amíg nem elég érett arra, hogy feláldozza ezt a barátságos mesealakot a rideg valóság kedvéért.

Ezt az igazságot jól szemlélteti egy zsidó édesanya esete ötesztendõs kisfiával.

Ebben a zsidó családban sose beszéltek odahaza a Mikulásról vagy a karácsonyról, ám azt nem kerülhették el, hogy a kisfiú az iskolában vagy a televízióból ne értesüljön ezeknek az ünnepeknek a létezésérõl.

Egy alkalommal, amikor anyját az áruházban egészen lekötötte a bevásárlás, a kisfiú elunta magát. Ezért az anyja arra biztatta, hogy nézzen körül az áruházban, aztán ha már mindent látott, találkozzanak egy bizonyos helyen. Nagy meglepetésére a kisfiú amikor egy idõ után visszatért, közölte vele: „Meglátogattam a Mikulást.”

Az anya megkérdezte tõle, hogy mit mondott a Mikulásnak. „Megkérdeztem – felelte a gyereke -, hogy honnét tudja, melyik gyerek zsidó és melyik keresztény, és hogy milyen ajándékokat fog vinni a keresztény gyerekeknek.” Aztán még hozzátette: „Tudod mama, a Mikulás egészen zavarba jött.” Tehát bár a családja nem ünnepelte meg a karácsonyt, ez a kisfiú mégis meg volt gyõzõdve arról, hogy a Mikulás létezik, csak éppen kizárólag a keresztény gyerekeket keresi fel. Szerencsére az anyjának nem volt szíve hozzá, hogy kiábrándítsa ebbõl a hitébõl.

Emlékszem, amikor az én lányom elárulta hatéves öccsének, hogy a Mikulás valójában mi, a szülõk vagyunk, hat éves fiam hosszú napokon át érvek sorozatát hozta fel, hogy ez miért nem lehet így „Nem lehet, hogy Anya és Apa megy el minden gyermekhez, azt nem tudják megcsinálni”. „Amikor a Mikulás jön, akkor õk alszanak, nem lehetnek õk.”

Én persze mindig helyeseltem és igazat adtam neki, lányomat pedig csitítgattam. Hosszú hetekbe tellett neki, míg újból és újból felhozva legkülönbözõbb érveit végül is beadta a derekát és múlt év december 6-án felébredt, amikor Apja késõ este hazaért.

Akkor a Mikulás már a csizmáikba rejtette az ajándékot, de a meglepetésként nekem szánt nagy plüss rénszarvast kisfiam hozta be nekem az éjszaka leple alatt és tette oda az ágyam mellé nagy boldogan. Sose felejtem el, amikor kinyílt az ajtó és én bár felébredtem a zajokra, az ágyban alvást tettetve láttam a sziluettjét, ahogy hozza az óriási rénszarvast. Eljátszotta, hogy õ a Mikulás.

Azóta is úgy beszélünk a Mikulásról, mintha létezne, levelet írunk neki és eljátsszuk, mintha valójában ez a mágikus lény látogatna meg bennünket – még engem is...

Alkér Orsolya