Volt egyszer egy ember, akinek Izsák volt a neve. Olyan nagy szegénységben élt ez az Izsák, hogy sokszor bizony éhesen kellett ágyba mennie.
Egy éjszaka aztán álmot látott. Álmában egy hang azt tanácsolta neki, menjen fel a fôvárosba, és ott rengeteg nagy kincsre fog lelni a királyi palota mellett, a híd alatt.
- Csak álom az egész - mondta magának Izsák, amikor felébredt, és többet nem is gondolt az egészre.
Másnap éjjel visszatért az álom. Izsák megint csak elhesegette magától.
De amikor az álom, harmadszorra is megjelent neki, így szólt:
-Talán igazság rejlik az álomban.
Rögtön neki is vágott a nagy útnak.
Néha-néha felvette egy-egy szekér, de többnyire gyalog bandukolva kellett megtennie a hosszú utat.Sûrû erdôkön vágott keresztül, égigérô hegyeken hágott át. Végül megérkezett a fôvárosba.
Amikor elérte a királyi palotát, látta, hogy azt bizony éjjel-nappal ôrség vigyázza. Nem volt elég mersze, hogy nekiálljon a rengeteg nagy kincset megkeresni. Azonban minden reggel kiment a hídhoz, és ott addig téblábolt, amíg le nem szállt az est.
Egy nap aztán az ôrök kapitánya odaszólt neki:
-Mit ténferegsz te itt?
Izsák elmondta neki az álmát. A kapitány kinevette.
-Te szerencsétlen flótás, - mondta - mekkora esztelenség volt, egy álomért a cipôd talpát elkoptatni! Idefigyelj hát, hadd mondom el mit álmodtam én a minap. Nem mintha én hinnék az ilyen esztelen-hasztalan dolgokban! Álmomban azt a tanácsot kaptam, hogy vágjak útnak, és meg se álljak, amíg el nem értem egy kis falucskáig túl a hegyeken és a rengeteg erdôn. Ebben a faluban aztán valami szegény embert kellett volna felkeresnem, akinek Izsák volt a neve. Annak az Izsáknak a kemencéje alatt, az álom szerint, valami rengeteg nagy kincs lett volna elásva. Ha én olyan ostoba lennék, mint te, és hinnék az álmaimnak, most valami szegény ember kemencéje alatt kotorásznék nyakig szurkosan valami isten háta mögötti falucskában. Sok badarságot megálmodik az ember fia, nemde? -mondta a kapitány harsányan nevetve, mert a saját bölcsessége nagyon tettszett neki.
Izsák tisztelettudóan meghajolt az ôrök kapitánya elôtt, és nekivágott a hosszú útnak vissza a falujába.
Sûrû erdôkön vágott keresztül, égigérô hegyeken hágott át. Néha-néha felvette egy-egy szekér, de többnyire gyalog bandukolva kellett megtennie a hosszú utat.Nagyvégül megérkezett a falujába.
Otthon rögvest munkába állt, és elkezdett ásni a kemence alatt. Hamarosan meg is lelte a rengeteg nagy kincset.
Néhány nappal azután történt, hogy az ôrök kapitánya egy hatalmas, fényes rubintot kapott ajándékba egy ismeretlen embertôl, egy ismeretlen falucskából. Nem tudta mire vélni a dolgot, de cimboráival rögvest nagy dáridót csaptak, három nap `s három éjjel múlattak.
Hogy háláját kimutassa, Izsák építtetett egy kis imaházat a falujában, és annak az egyik sarkába ezt a feliratot vésette:
"Van úgy, hogy az embernek messze kell mennie, hogy a közelében rejlô kincset felfedezhesse."
Izsák soha többé nem ismerte a szegénységet, és elégedetten élt, amíg meg nem halt.
Angolból fordította és átdolgozta:
Hegedüs Béla | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
