Gyerekek Karácsonya
Gyerekek Karácsonya
 
Menü
 
 
Népek Karácsonya
 
 
Népek karácsonya a gasztronómia szerint
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Advent
 
Bratz Babák Gyűjteménye


 
Gyerekeknek-mesék,szinezők
 
 
Nyomtatható játékok
 
 
Szinezők
 
 
Zene
 


 
 
 
Számláló
Indulás: 2006-07-23
 
 
Egy kis hírdetés

 
Még ennyi idő van Karácsonyig
 
Francia fatörzs

Francia fatörzs
Hozzávalók: 6 tojásos piskóta, 3-4 evőkanál rum, a krémhez: 3 tojás, 15 dkg cukor, 2 púpozott evőkanál kakaó, 1 narancs lereszelt héja, 20 dkg vaj
Elkészítés: A piskótát zsírozott, lisztezett, nagy tepsiben sütjük meg, hogy csak egyujjnyi magas tésztát kapjunk, majd azon melegen kendőre borítjuk. Egy-két evőkanál rummal megöntözzük, és többször ki-be tekerjük, nehogy később, a töltés során megrepedjen. Összetekerve hagyjuk kihűlni. Az egész tojásokat habverővel kikeverjük a cukorral meg a kakaóval, belereszeljük a narancshéjat, és gőz fölött, habverővel állandóan keverve, sűrű krémmé főzzük. A gőzről levéve kihűtjük, majd hozzáadjuk az előre kikevert vajat. A krém egynegyedét félretesszük. A többivel megtöltjük és bevonjuk a piskótatekercset. Hideg vízbe mártott villával rovátkoljuk, hogy fatörzshöz hasonlítson, és a félretett krémből "csomókat" rakunk rá, mintha göcsörtös lenne a fa. Még szebb, ha a tekercset kétharmad részénél ferdén elvágjuk és Y-alakban illesztjük össze a két részt, hogy levágott faágra emlékeztessen. Legalább egy fél napra jégbe hűtjük tálalás előtt.


 
 
Mikulás
 
 
Mesék
 
 
Népmesék,egyéb mesék
 
 
Karácsonyi Rajzfilmek
 
 
Disney Karácsonyi Rajzfilmek
 
Óra
 
Szaloncukor
 
 
 
Linkek
 
 
Letölthető és online játékok
 
 
Online kifestők
 
 
Boldog Névnapot!

 

 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.