A kecskegidák   Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy kecske. Annak a kecskének volt hét kicsi gidája. Egyszer azt mondta az öreg kecske: - Vigyázzatok, s maradjatok itthon, mert én megyek ki a mezőre, hogy hozzak nektek friss füvecskét. - Jól van, szót fogadunk - mondták a kis kecskefiak. Az öreg kecske elment ki a mezőre, de még visszakiáltott: - Be ne engedjetek senkit, mert én nem jövök haza csak estére! Hát egy ordas farkas ott hallgatózott a ház mellett. "No - gondolta magában -, itt majd csak lesz valami!" Alig telt el egy-két óra, odament az ablakhoz, s beszólt a kis kecskékhez: - Kedves kis fiacskáim, nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét. Jót nevettek a kiskecskék. - Hiszen a mi anyánk csak estére jön haza, s a hangja sem ilyen vastag, mint a tied. Megbosszankodott a farkas, elfutott ki a rétre. Ott látott egy nagy tábla répát. Kihúzott egy jó nagyot, megette, hogy jó vékony legyen a hangja. Visszaszaladt az ablakhoz, s mondja a kiskecskéknek: - Nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét. Már éppen ki akarták nyitni az ajtót, mikor a legnagyobbik kinéz az ablakon, s látja, hogy milyen fekete a lába. Rákiált a többire: - Ki ne nyissátok az ajtót, hiszen a mi anyánknak fehér a lába, nem fekete! Szörnyen mérgelődött a farkas, hogy nem sikerül semmi. Gondolja magában, bemegy a városba, s szalad egyenesen a pékhez. Mondja, hogy hamar egy zsák lisztet vegyen elő. A pék éppen dagasztott, s kérte a farkast, hogy várjon. De a farkas nagyon türelmetlen volt, nem várhatott tovább, és belemászott a nagy teknő tésztába. Örült magában: "Most már eszem gidóhúst!" - s ment visszafele. Már jó délutánra járt az idő. Feltette a farkas a lábát az ablakpárkányra, hadd gondolják a gidók, hogy az anyjuk jött haza. A hangja is vékony volt, a lába is fehér, a kisgidók csakugyan azt gondolták, hogy az anyjuk jött haza. Bekiált az ajtón: - Kedves kis fiacskáim, eresszetek be, hoztam friss füvecskét! A kisgidók nagyon örültek a friss fűnek, s kinyitották az ajtót. Hát, uram teremtőm, lett ordítás, mikor belépett a farkas! Egyik bújt a pad alá, a másik a szuszékba, a harmadik a hamulyukba, a negyedik az óratokba. A másik három úgy megijedt, hogy a szoba közepén maradt, nem tudott elfutni. A farkas rögtön bekapta őket, de még mindig nem volt megelégedve. Kihúzta a padból is, a szuszékból is, a hamulyukból is, akit előtalált, de az óralyuk olyan kicsi volt, hogy nem fért be a farkasnak a szája. A hetedik ijedtében úgy összehúzódott, hogy a farkas nem is törődött vele. - Jaj de jóllaktam - kenegette a hasát -, jó lesz kimenni a rétre, s aludni egy jót egy fa alatt. Kiment a farkas, lefeküdt egy nagy eperfa alá, s ott elaludt. Estére jön haza az öreg kecske a mezőről. Szinte meghalt ijedtében, mikor meglátta, hogy nyitva az ajtó, és sehol senki. Kiabálni kezdett: - Gidili, midili, gyertek elő! A kicsi még akkor is úgy meg volt ijedve, hogy meg se mert szólalni. Az öreg kecske elkezdett keservesen sírni, hogy hova lettek az ő gyermekei. Hát amint ott siránkozik magában, egyszer csak megszólal valaki: - Ne sírjon, drága jó anyám, mert itt vagyok én! Előjött a kisgidó, nagyon örült az anyjának, de még jobban a friss füvecskének, amit hozott, mert bizony olyan éhes volt szegény, csak úgy korgott a gyomra. - Hát a többi testvérkéd hol van? - kérdezte az anyja nagy szomorúan. Elpanaszolta a kicsi, hogyan csapta be őket a nagy ordas farkas. - Jaj - azt mondja az öreg -, akkor azt láttam, amint a kertben alszik. Olyan nagy a hasa! Hamar keress elő tűt, cérnát, ollót - mondja a fiának. Amíg a fia keresett tűt, cérnát, ollót, addig az öreg kecske egy kicsit kipihente magát, mert bizony aki öreg, az hamar elfárad. Aztán elindultak ki a kertbe. Látják, hogy a farkas még mindig mélyen alszik. Azt mondja a kecske a kisfiának: - Eredj hamar, szedd tele a kötényedet kaviccsal. Addig az öreg kecske végigvágta a farkas hasát. A kicsi kecskefiúk mind kiugráltak belőle. Örömükben elkezdtek ugrálni, tapsolni és kiabálni. - Elég legyen a játékból - mondta az öreg kecske -, gyorsan kavicsot hozzatok, amíg fel nem ébred a farkas. Egy pillanat alatt ott volt a sok kavics. Megtöltötték a farkas hasát, s az öreg kecske kezdte varrni. Akkor jut eszébe, hogy a gyűszűjét otthon felejtette, s az egyik ujja meg van kelve. Hamar a legkisebbiket elszalasztotta a gyűszűje után, s bevarrta vele a farkas hasát. Azután ráparancsolt a gyermekeire, hogy takarodjanak haza, míg föl nem ébred a farkas, mert akkor jaj lesz nekik. Haza is mentek, s az ablakból nézték, hogy mikor ébred a farkas. Egyszer felébred a farkas, nagyon meg volt szomjazva. Gondolja magában: "Jó lesz lemenni a patakra, mert ez a hat gidó nagyon kívánja a vizet a gyomromban." Hát amint feláll, megzördül a kavics a gyomrában. Csak úgy mosolyog magában, hogy zörög, elindul, s elkezdi mondani: Hahaha, mi zörög a hasamba? Olyan mintha kavics volna, pedig hat gidó van benne. Mikor leérkezett a patakhoz, hát, jó nagy víz folyt ott. Odaáll a patak partjára, s behajol a vízbe, hogy igyék. Amint behajolt, a kavics mind előresuvadt benne, s bizony az öreg farkas komát besuvasztotta a patakba, s vitte le a víz a patakon. Éppen a kecskének a háza előtt folyt a patak. A kisgidók jót nevettek rajta, hogy az öreg farkas ott úszik. Ha a farkas bele nem fulladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.